Kezdetben még folytatódik a többnyire napos, száraz idő, majd kedden már időnként megnövekedhet a felhőzet, de csapadék ekkor sem várható. A déli áramlás hatására visszatér a tavaszias enyheség, a nappali hőmérsékletek már az átlagosnak megfelelően alakulnak.

Szerdán ugyanakkor északnyugat felől egy gyenge hidegfront éri el hazánkat, ennek hatására már több lesz felettünk a felhő és elszórtan záporok is előfordulhatnak. Jelentős, kiterjedt csapadék azonban továbbra sem várható és egyelőre a hőmérsékletekben sem lesz lényeges változás.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: napos, száraz idő várható, a délkeleti szél megélénkül. A délutáni hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, csapaédk nem várható. A délnyugati szél megerősödik. Hajnalra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek elérhetik a 13-15 fokot.

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan futó záporok is előfordulhatnak. Az északi szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: csütörtöktől északkeletire fordul felettünk az áramlás amellyel ismét hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. Jelentős lehűlés kezdődik, visszatér a késő télies idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás