A hideg és melegfrontok a következőkben is gyakran váltogatják egymást, így folytatódik a meglehetősen változékony, gyakran szeles idő. A frontátvonulásokat elszórtan zápor, havas eső zápor kísérheti, de nagy területre kiterjedő csapadék nem várható. Jelentős lehűlést a hidegfrontok sem hoznak magukkal, így marad az átlagosnál enyhébb idő. Éjszakánként a gyengén felhős tájakon kevéssel fagypont alá hűl a levegő, napközben azonban a legtöbb helyen 5 fok fölé, néhol 10 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

 A következő három nap időjárása Somogy megyében :

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütés is lehet. A délutáni, esti órákban elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet, néhol előfordulhat futó zápor, vagy havas eső zápor. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákban 4-6 fok közé melegszik a levegő. 

Szerda: eleinte sok lesz a felhő, elszórtan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a hét második felében, illetve még a jövő hét elején is folytatódik az enyhe idő, jelentősebb lehűlés előjele továbbra sem látszik. Az időjárás változékony jellege megmarad. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeles, időjárás, kaposvár