Jelentős enyhülésre a következő napokban sem számíthatunk, folytatódik a mérsékelten hideg, télies idő. Vasárnap még kissé nedvesebb levegő áramlik fölénk, emiatt sok lesz a felhő, majd hétfőn már szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, átmenetileg naposabbra fordul az idő. Hétfő és kedd hajnalban a derült, szélvédett helyeken -5 fok alatti, a hóval borított tájakon pedig -10 fok körüli minimum hőmérsékletek is előfordulhatnak.

Keddre újabb gyenge front körvonalazódik, csapadék azonban nem valószínű.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: gyakran lesz felhős az ég, helyenként azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Elszórtan hószállingózás, hózápor is kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. A késő esti órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, legfeljebb elvétve fordulhat elő jelentéktelen hózápor. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -8,-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak.

null

Kedd: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol hószállingózás, gyenge hózápor is előfordulhat.
A szél északnyugatira fordul és megerősödik. A hajnali órákra -8,-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig már 5 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Számottevő csapadék továbbra sem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár