Hétfőn azonban nyugat felől egy hidegfront érinti hazánkat, ennek hatására már több lesz felettünk a felhő, számottevő csapadék azonban nem várható. A front nem hoz magával lehűlést, mögötte ugyanis óceáni eredetű levegő érkezik fölénk. Erős, helyenként viharos lesz a szél, a nappali hőmérsékletek azonban továbbra is 5 fok felett, sőt helyenként 10 fok közelében alakulnak. Kedden is folytatódik a változékony, szeles, az átlagosnál enyhébb idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, csak néhol maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: gyakrabban lesz erősen felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol futó zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő.

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol futó zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákra 5-7 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét csütörtökig folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, majd péntektől lehűlés valószínű, az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár