Még néhány napig marad a nyugati áramlás felettünk amellyel enyhe, többnyire száraz levegő érkezik fölénk. Időnként ugyan megnövekedhet a vékony felhőzet, de többnyire a napsütésé lesz a főszerep, csapadék sehol sem várható. Kisebb körzetekben, elsősorban a szélvédett völgyekben tatósan ködös időszakok is előfordulhatnak de ott sem ez lesz a jellemző.

A gyengén fagyos éjszakák után napközben általában 5-8 fok közé emelkedik a hőmérséklet ami több fokkal magasabb az ilyenkor szokásosnál.

Hétfőn egy hidegfront éri el térségünket ennek hatására megerősödik a szél, lehűlés azonban továbbra sem várható, a front mögött ugyanis óceáni eredetű levegő érkezik fölénk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A nyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak.

null

Hétfő: gyakrabban lesz felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -3, -1 fok között alakulnak. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét csütörtökig folytatódik a hasonlóan enyhe idő, majd ezt követően lehűlés kezdődik, de komoly tél továbbra sem várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás