Megszűnik a hideg levegő utánpótlása, csütörtöktől nyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel már enyhébb, de továbbra is száraz levegő érkezik fölénk. A következő napokban is a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a vékony felhőzet, illetve kisebb körzetekben tartósan ködös időszakok is lehetnek. Gyengül az éjszakai lehűlés, a nappali hőmérsékletek pedig péntektől már elérhetik a 7-8 fokot.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. Késő estére 0,+2 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: napos, száraz idő várható. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

null

Szombat: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap és hétfőn is folytatódik a viszonylag enyhe idő, majd keddtől újabb lehűlés kezdődik. Csapadék azonban továbbra sem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár