A hosszútávú anomália előrejelzések szerint a január az átlagosnál kissé enyhébb és szárazabb lehet. Átmeneti lehűlések, télies epizódok előfordulhatnak, többnyire azonban az enyhe nyugati, délnyugati áramlások uralkodhatnak felettünk.

 A következő időszakban az északi hideg légtömeg egyre inkább Észak-Amerika felett összpontosulhat majd, ebben a régióban  gyakoriak lehetnek a keményebb hideg betörések.
A fagyos levegőből az Atlanti-óceán meleg vize fölé is jut, ennek hatására pedig tovább erősödik, aktivizálódik az atlanti ciklontevékenység.
A folyamat akár tartós is lehet, hiszen egyre inkább öngerjesztővé válik. A ciklonok hátoldalukon folyamatosan szállítják a sarkvidéki levegőt Amerika fölé, ezzel újabb és újabb energiákat adva a már meglévő, vagy éppen kialakuló légörvényeknek.
Európa nagy része pedig ezen hatalmas ciklonok előoldali, enyhe áramlásában helyezkedhet majd el. Nyugat felől ugyan érkeznek majd hidegfrontok is, ezek azonban nem hoznak magukkal komolyabb lehűlést. Az atlanti ciklonok átmeneti gyengülésével, az úgynevezett blokkoló anticiklon felépülésekor rövid időre megszűnik az enyhe levegő utánpótlása, nálunk is északira fordulhat az áramlás. Néhány napos hideg periódusok előfordulhatnak majd, a frontmentes időszakokban pedig fokozódik a ködhajlam, akár hidegpárnás időjárási helyzet is kialakulhat, ami befolyásolhatja majd az előrejelzett hőmérsékleti anomáliát. 

Megjegyzés: az anomália előrejelzés megmutatja, hogy egy adott időszak időjárása mennyiben térhet majd el a sokéves átlagtól. A pozitív anomáliás, azaz összességében az átlagosnál enyhébb hónap nem jelenti azt, hogy az adott időszakban nem fordulhat elő átlag alatti hőmérséklet. A hosszútávú előrejelzés a szokásosnál bizonytalanabb, ezért csak jelzésértékű.

1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése januárra. 

2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése januárra. 

3. Ábra: az északi hidegmag jelentős része ismét az amerikai kontinens felett összpontosulhat majd. 

4. Ábra: januárban erős lehet az atlanti ciklontevékenység. Európa nagy része a légörvények előoldali, meleg áramlásában helyezkedhet el. 
A ciklonok hátoldalán viszont igen hideg légtömeg áramlik Észak-Amerika fölé. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: január, időjárás, kaposvár