Egy ciklon előoldalán dél felől enyhe, de ma még viszonylag száraz levegő érkezik fölénk. Pénteken még kevés napsütésben is bízhatunk, csapadék nem valószínű. Napközben gyors enyhülés várható, a déli tájakon 10 fok feletti maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak. 
Az ünnepek alatt azonban már nedvesebb levegő alakítja időjárásunkat, így borongós, csapadékos időre számíthatunk. Eső, zápor bármelyik nap előfordulhat, a hőmérsékletek pedig továbbra is az átlagos felett alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, helyenként azonban kevés napsütés is lehet. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

 

Szombat: erősen felhős, vagy borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 2-5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-10 fok között alakulnak. A magasabb értékeket a déli tájakon mérhetjük.

 

Vasárnap: folytatódik a borongós, nyirkos idő, többfelé várható újabb eső, zápor. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 3-6 fok közé enyhül a levegő. 

 

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a változékony, az átlagosnál enyhébb idő. Újabb lehűlés, igazi téli idő elejei nem látszanak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, enyhülés, kaposvár