Északi áramlás alakult ki felettünk amellyel több hullámban hűvös, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. A következő napokban is folytatódik a változékony, az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb, kora őszies idő. Az időjárási frontok szinte 24 óránként érintenek, illetve vonulnak át felettünk. Kedden átmeneti nyugalom várható, majd szerdán újabb front érint bennünket. Csütörtökön a nap nagy részében nem valószínű csapadék, az esti óráktól azonban egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor. A nappali hőmérsékletek a felhősebb, záporos napokon csak 20 fok körül, míg a naposabb időszakokban 25 fok közelében alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

kedd.jpg

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. Késő estére 19-21 fok közé hűl a levegő. 

szerda.jpg

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: napközben változóan felhős, napos idő várható, erősebb felhősödés az esti óráktól valószínű és akkortól már eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: pénteken és szombaton is folytatódik a változékony, frontokkal tarkított idő. Vasárnaptól, hétfőtől megnyugszik az idő, szárazabb és kissé melegebb léghullámok érkezhetnek fölénk. 

Címkék: csapadékos, hűvös, front, időjárás