Ismét délire fordul felettünk az áramlás, a nagy meleg azonban ezúttal nem éri el térségünket, legfeljebb néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés. Időnként kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk, így a napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet. Igazi nyári idő várható, a nappali hőmérsékletek azonban éppen, hogy csak megközelítik a 30 fokot.

Csütörtökön ugyanakkor már egy sekély ciklon éri el térségünket, így ismét növekszik a csapadékhajlam. Napközben már sok lesz felettünk a felhő és többfelé valószínű zápor, zivatar, sőt helyenként tartósabb, csendes eső is lehet. Néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Mérséklődik a nappali felmelegedés, a csapadékos tájakon 25 foknál is hűvösebb lesz.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor, vagy zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, néhol előfordulhat zápor, vagy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalra 16-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős idő várható és összességében többfelé valószínű eső, zápor. Helyenként heves zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 20 fok köré hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 23-26 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: péntektől csökken a csapadékhajlam, a hétvégére pedig visszatér a strandidő, átmenetileg ismét 30 fok fölé melegszik a levegő. A jövő hét elején azonban újabb hidegfront érheti el térségünket.

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár