Egyelőre folytatódik a déli áramlás felettünk, így enyhülésre, felfrissülésre nem számíthatunk. Pénteken tetőzhet a hőhullám, ekkor már többfelé 35 fok fölé melegszik a levegő.

Szombaton azonban már egy hullámzó hidegfront éri el hazánkat, hatására labilizálódik a légkör, növekszik a zápor, zivatarhajlam. Heves zivatarok is előfordulhatnak felhőszakadás és jégeső kíséretében. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de fülledt meleg idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 33-35 fok között alakulnak. Késő estére 28-30 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, több gomolyfelhő majd az esti óráktól lehet és akkortól már néhol előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 20-23 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 35-37 fok között alakulnak.

null

Szombat: a napsütés mellett már erősen gomolyfelhős időszakok is előfordulhatnak és szórványosan zápor, heves zivatar is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarokban viharossá fokozódik. A hajnali órákra 21-23 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap visszahullámzik a meleg, átmenetileg ismét erősödik a nappali felmelegedés, majd hétfőre mindenhol felfrissül a levegő. A jövő hét közepétől ismét melegebb léghullámok érkezhetnek fölénk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár