A hétvégén még marad az enyhe északnyugati áramlás felettünk, így jelentős felmelegedésre nem számíthatunk, a hőmérsékletek az átlagos körül alakulnak. Időnként kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk, ezért a napsütés mellett erősen gomolyfelhős időszakok is lehetnek és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.

A hétfőn egy ciklon csapadékzónája közelítheti meg hazánkat, így átmenetileg változékonyabbra fordulhat az idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: a napsütés mellett gomolyfelhős időszakok is lehetnek, zápor, zivatar azonban csak néhol fordulat elő. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakok is lehetnek. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 16-18 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak.

null

Hétfő: többnyire erősen felhős idő várható és átmenetileg többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. Hajnalra 17-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 23-26 fok között alakulnak, de a tartósan csapadékos helyeken ennél hűvösebb lehet.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddtől ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel egyre melegebb levegő érkezik fölénk. A hét közepétől visszatér a hőség!

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár