A következő napokban is anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változást okozó frontok legalább a jövő hét keddig, szerdáig elkerülik térségünket. A felhőoszlató, leszálló légmozgások hatására marad a nagyrészt napos, száraz idő, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a fátyol, vagy gomolyfelhőzet. Délkeleti áramlással még az eddigieknél is melegebb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, egyre inkább 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A hétvégén már az éjszakák sem hoznak jelentős felfrissülést, a nagyobb városokban 20 fok feletti minimum hőmérsékletek is előfordulhatnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg kissé a fátyol, vagy gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 32-34 fok között alakulnak. Késő estére 24-26 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: napos, száraz időre számíthatunk, legfeljebb kevés fátyol, vagy gomolyfelhő jelenhet meg az égen. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 32-34 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: marad a nagyrészt napos, száraz idő, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 32-34 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddig kissé tovább fokozódhat a kánikula, majd szerdán várhatóan egy hidegfront éri el térségünket, amely mögött felfrissül a levegő. Komolyabb lehűlés nem várható, de megszűnik a 35 fokos hőség.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás