Az esős időt okozó mediterrán ciklon távolodik térségünkből, mögötte a délutáni órákban már kissé szárazabb levegő érkezik fölénk. Fokozatosan megszűnik a csapadék, sok napsütés azonban még nem valószínű és a hőmérsékletek is 20 fok alatt maradnak.

Pénteken tovább javul az idő, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk és erősödik a nappali felmelegedés.

Szombaton ugyanakkor már ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, így több lesz a felhő és szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: eleinte még többfelé várható eső, zápor, majd a délutáni órákban gyengül a csapadék, fokozatosan elvékonyodik a felhőzet, átmeneti záporok azonban még előfordulhatnak. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős tájakon mérhetjük. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 6-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban rövid napos időszakok is lehetnek. Szórványosan várható zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik a változékony, gyakran erősen felhős idő. Csapadék főleg vasárnap valószínű, de futó záporok más napokon is előfordulhatnak. A nappali hőmérsékletek általában 20 fok körül alakulnak, de a záporos területeken, illetve időszakokban átmenetileg visszahűl a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár