A következő napokban sem várható lényeges változás időjárásunkban, így folytatódik a változékony, időnként csapadékos idő. Kiterjedt, tartós esőzés ugyan nem várható, zápor, zivatar azonban bárhol kialakulhat majd. Kisebb körzetekben akár felhőszakadás, jégeső is előfordulhat.

Az éjszakák enyhék lesznek, napközben pedig általában 18-20 fokig melegszik a levegő. A zápor, vagy zivatargócok környezetében azonban átmenetileg több fokot visszaesik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számthatunk. Szórványosan várható eső, zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek általában 17-19 fok között alakulnak.

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét második felében némileg csökken a csapadékh

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás