A front mögött tartós északi áramlás alakul ki felettünk amellyel többnyire alacsony nedvességtartalmú, de az átlagosnál hűvösebb levegő érkezik fölénk. Hétfőtől már csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. Szeles, hűvös időre készülhetünk, a legmagasabb nappali hőmérsékletek 10 fok közelében alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. Hajnalra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak.

null

Kedd: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: jelentős változás, enyhülés a jövő hét végéig nem várható, a hőmérsékletek néhány fokkal az átlagos alatt alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás