Továbbra is anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. Egy közelgő gyenge hidegfront előterében az eddigieknél is melegebb levegő áramlik fölénk, így átmenetileg tovább erősödik a nappali felmelegedés, a megye déli tájain már 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A forró levegő utánpótlása ezzel meg is szűnik, így további felmelegedés már nem várható, igaz jelentős lehűlés sem érkezik. Szerdán ugyan elér bennünket egy gyenge hidegfront, ennek hatására enyhül a nagy meleg, a nappali hőmérsékletek azonban még így is 30 fok közelében alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

kedd.jpg

Kedd: napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni hőmérsékletek 32-34 fok között alakulnak. Késő estére 25-27 fok közé mérséklődik a meleg. 

szerda.jpg

Szerda: a napsütés mellett már időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak néhol fordulhat elő. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, elszórtan várható zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik az igazi nyári idő, sőt az időszak végén visszatérnek a 30 fok feletti hőmérsékletek. A meleg mellé azonban páradús, labilis levegő is érkezik, így fokozódik a fülledtség, növekszik a zápor, zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tetőpont, hőhullám, hőség, ünnep, időjárás