Déli áramlással meleg, páradús levegő érkezik fölénk, ami kedvez az erős gomolyfelhő képződésnek, illetve a helyi csapadékgócok kialakulásának.
A következő napokban összességében többfelé (50-70 %-os területi lefedettséggel) várható kisebb-nagyobb csapadék.

Az erősen felhős, záporos időszakok között azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A hőmérsékletek az évszakos átlagnak megfelelően, kevéssel 20 fok felett alakulnak. A tartósan borongós, záporos helyeken azonban átmenetileg néhány fokkal visszahűlhet a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délutáni óráktól szórványosan várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő.

Kedd: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütés is várható. Szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak.

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Többfelé valószínű zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódhat a mostanihoz hasonló, igazi májusi idő. A csütörtök és péntek kivételével szinte bármelyik nap előfordulhat zápor, zivatar. Tartós eső, vagy jelentős lehűlés továbbra sem várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, jégeső, jég, szél, vihar, tavasz, időjárás, zivatar, zápor, csapadék