A következő napokban egy tőlünk délre örvénylő mediterrán ciklon áramlási rendszerébe kerülünk. A ciklon hátoldalán észak felől sarkvidéki eredetű hideg, míg előoldalán enyhe levegő érkezik fölénk. A két légtömeg a közelünkben keveredik egymással, ami kedvez a csapadékképződésnek.

Keddig tehát a felhőké lesz a főszerep és többfelé, több alkalommal várható eső, zápor, kezdetben zivatar. Megerősödik, majd egyre nagyobb területen viharossá fokozódik az északi szél, így meglehetősen kellemetlen időre számíthatunk. Különösen a Balaton térségében, valamint a magasabb helyeken akár 100 km/h erősségű károkozó szélrohamok is előfordulhatnak. Kezdetben még folytatódik a viszonylag enyhe idő, majd hétfőtől megérkezik fölénk a hidegebb levegő, így jelentős lehűlés veszi kezdetét.

Megjegyzés: a jövő hét közepéig összességében kiadós, helyenként nagy mennyiségű eső valószínű. A várható csapadék területi eloszlása azonban bizonytalan. A csapadékhullásban hosszabb szünetek is lehetnek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban rövid időre kisüthet a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északi szél erős, helyenként viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérsékletek többnyire 17-19 fok között alakulnak, de a megye déli és keleti tájain, illetve az átmenetileg gyengén felhős tájakon akár 20-21 fok is lehet. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. Helyenként intenzív esőzés is előfordulhat. Az északi szél viharos, egyes helyeken orkán erejű lesz. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak.

null

Kedd: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Helyenként intenzív esőzés is előfordulhat. A északi szél erős, többfelé viharos lesz. A hajnali minimum hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 7-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét csütörtökig folytatódik a csapadékos, hűvös idő, majd ezt követően eltávolodik térségünkből a ciklon, csökken a csapadékhajlam. A következő hétvégén már délire fordul felettünk az áramlás, így jelentős felmelegedés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár