Egy közelgő hidegfront előterében ma még meleg levegő áramlik fölénk, így folytatódik a nyári idő, a délutáni órákra továbbra is 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb a késő esti óráktól növekedhet meg a felhőzet.

Holnap eléri térségünket a hidegfront, megnövekszik a felhőzet és napközben egyre többfelé várható eső, zápor. Nagy területre kiterjedő, jelentős csapadék azonban nem valószínű. Erős lehűlés kezdődik, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 17-19 fok között alakulnak. A megye nyugati tájain azonban ennél hűvösebb, míg délkeleten néhány fokkal melegebb is lehet.

Vasárnapra átvonul felettünk a front, felszakadozik a felhőzet. Átmenetileg megnyugszik az idő, a több-kevesebb napsütés hatására kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: nagyrészt napos idő várható, legfeljebb az esti óráktól növekedhet meg erősebben a felhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni maximum hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek általában 17-19 fok között alakul, de a megye nyugati felében ennél 1-2 fokkal hűvösebb is lehet.

null

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd fokozatosan felszakadozik a felhőzet, napközben már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugatira forduló szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején viharossá fokozódó szél kíséretében egy újabb markáns hidegfront éri el térségünket. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, keddtől már az átlagosnál is jóval hűvösebb időre számíthatunk. A hét közepén a mélyebben fekvő szélcsendes helyeken már talaj menti fagy is előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: vége, nyár, szeptember, időjárás