Markáns hidegfront érte el hazánkat, amely az esti órákig át is halad felettünk. A nap első felében még a front csapadékzónája alakítja időjárásunkat, így borongós, esőkkel, záporokkal tarkított időre számíthatunk. A délutáni órákban már kissé szárazabb levegő érkezik fölénk, így várhatóan csökken a csapadékhajlam, megkezdődhet a felhőzet elvékonyodása. A nappali hőmérsékletek elmaradnak majd az ilyenkor szokásostól, a délutáni órákra legfeljebb 20 fok közelébe melegedhet a levegő.

Holnap már a front mögött leszünk, így tovább csökken a felhőzet, a legtöbb helyen már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Kissé már erősödik a nappali felmelegedés, keddtől pedig visszatérnek a nyárias hőmérsékletek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: eleinte folytatódik borult idő, többfelé esővel, záporral, majd a délutáni óráktól fokozatosan csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet elvékonyodása. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 17-20 fok között alakul. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd mindenhol felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől tovább melegszik az idő, visszatérnek a 30 fok körüli maximum hőmérsékletek. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, a hétvégéhez közeledve azonban kissé növekszik a zápor, zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: jégeső, hőség, felhőszakadás, hidegfront, eső, kánikula, ősz, vihar, zivatar, lehűlés, zápor, csapadék, időjárás