A jelentősebb változást okozó frontok még hosszú napokig elkerülik térségünket, így folytatódik eddigiekhez hasonló idő. Alapvetően anticiklonális hatások érvényesülnek időjárásunkban, így többnyire napos, száraz idő várható. A sok napsütés mellett ugyan időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, átmeneti hűsítő zápor, vagy zivatar azonban csak néhol fordulhat elő.

Az anticiklon fölé afrikai eredetű, igen meleg léghullámok érkeznek, így kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már megközelíthetik a 35 fokot. A napi középhőmérséklet Somogyban is 25 fok felett alakul, így újból érvénybe lép a hőségriasztás. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat (1).jpg

Szombat: többnyire napos, száraz idő várható, legfeljebb rövid időre növekedhet meg a gomolyfelhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 30-33 fok között alakul. Késő estére 24-26 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: a sok napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak elvétve fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül. 
A hajnali órákra 20-22 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-33 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: a hosszabb napos időszakok között időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak elszórtan alakulhat ki. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A délutáni órákra 30-32 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől tovább erősít a hőség, egyre nagyobb területen mérhetünk 35 fok fok körüli maximum hőmérsékleteket. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Száraz, forró, hőség, nyár, időjárás