Egy markáns hidegfront előterében ma még igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így átmenetileg tovább erősödik a nappali felmelegedés, többfelé 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Eleinte még előfordulhat kevés napsütés, majd beborul az ég és a délutáni órákban egyre nagyobb területen kezdődik esőzés. Az éjféli órákig már kiadós, akár 20 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék is hullhat. 

Az éjszaka második felében megérkezik fölénk a hidegebb levegő, így az addigi esőket havas eső, majd havazás válthatja fel, ezzel egy időben azonban fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A magasabb helyeken átmenetileg kifehéredhet a táj, síkvidéken azonban nem valószínű megmaradás. A megerősödő északnyugati széllel az eddigieknél jóval hidegebb léghullámok árasztják el térségünket, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 0,+2 fok között alakulnak.

Vasárnap tovább csökken a csapadékhajlam, átmenetileg egyre többfelé szakadozik fel a felhőzet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Péntek: délelőtt még előfordulhatnak gyengén felhős időszakok, majd a délutáni órákban beborul az ég és egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 10-13 fok között alakul. A késő esti órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. 

null

Szombat: többnyire borult idő várható, legfeljebb néhol szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte többfelé várható eső, havas eső, havazás, majd napközben csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali és a délutáni órák hőmérséklete is 0,+2 fok között alakul. 

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -5,-3 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől ciklonok előoldali áramlási rendszerébe kerülünk. Délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel igen enyhe, nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, de egyre csapadékosabbra fordul az idő. 

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: december, hidegfront, időjárás