A ciklon áramlási rendszerében nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a meglehetősen változékony, gyakran csapadékos idő. 

Péntek reggelig a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Az átmeneti csapadékszünet után holnap ismét egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként akár jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A hőmérsékletek állandósulnak, éjszakánként többnyire 10-12 fok közé hűl a levegő, míg napközben 15 fok körüli csúcs értékeket mérhetünk majd. A megerősödő, helyenként viharossá fokozódó szél miatt azonban ennél alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Pénteken már távolodik térségünkből a ciklon, ezért napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam, sok napsütésre azonban továbbra sem számíthatunk. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szerda: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet, illetve süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan várható kisebb eső, futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni és a késő esti órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul majd. 

null

Csütörtök: erősen felhős, vagy borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé enyhül a levegő. 

null

Péntek: eleinte még többfelé várható újabb eső, zápor, majd a délutáni órákban várhatóan csökken a csapadékhajlam, helyenként a felhőzet is felszakadozhat majd. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a hétvégén már kissé enyhül a levegő, a nappali hőmérsékletek már megközelíthetik a 20 fokot. Zavartalan napsütésre azonban ezek után sem számíthatunk, kisebb esők, záporok továbbra is előfordulhatnak majd.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, ősz, időjárás