A kiadós csapadékot okozó mediterrán ciklon kelet felé elhagyja a Kárpát-medence térségét, így átmenetileg tovább csökken a csapadékhajlam, egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet. 
A ciklon mögött tartós északnyugati áramlás alakul ki felettünk, amellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban további jelentős lehűlésre számíthatunk, a nappali hőmérsékletek már többnyire 15 fok közelében, vagy időnként ez alatt alakulnak majd. 

Az átmeneti szárazabb idő után keddre egy újabb csapadékzóna érkezik fölénk, amely várhatóan szerda estig meghatározza majd időjárásunkat. Többnyire a felhőké lesz a főszerep és összességében többfelé várható újabb eső, zápor, helyenként akár jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, tartós felhőzetnövekedés majd az esti óráktól valószínű. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel néhol a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fok közé enyhül a levegő. 

null

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb az esti óráktól szakadozhat fel tartósabban a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul, néhol ködfoltok is kialakulhatnak majd. A délutáni órákra 12-14 fok közé enyhül a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik a változékony, az átlagosnál több fokkal hűvösebb idő. A hét második felében átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd vasárnaptól ismét egyre nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, többfelé várható eső, zápor.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, ősz, időjárás