A Kárpát-medence időjárását egy anticiklon alakítja, a jelentős változásokat okozó frontok messze elkerülik térségünket. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően többnyire napos, száraz az idő, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a fátyol, illetve gomolyfelhőzet.

A következő napokban az anticiklon fölé már kissé melegebb léghullámok érkeznek, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű idő köszönt be. 

Lassan mérséklődik az éjszakai lehűlés, a talaj menti fagyoknak egyre kisebb lesz az esélye.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat

Szombat: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor nem valószínű. Az északnyugati szél kissé megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 21-23 fok között alakul. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő.

vasárnap

Vasárnap: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

hétfő

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható. Az északnyugati szél kissé megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő.

egyhetes

Távolabbi kilátások: a jövő hét csütörtökig folytatódik a mostanihoz hasonló idő, majd péntektől már ismét hűvösebb, nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kellemes, száraz, ősz, felmelegedés, meleg, időjárás