Péntekig még nedves, labilis léghullámok alakítják időjárásunkat, ami továbbra is kedvező feltételeket biztosít a felhő és csapadékképződésnek.
Ma hosszabb napos időszakokra is számíthatunk, inkább csak elszórtan alakulhatnak ki záporok, majd holnap már ismét több lesz a felhő felettünk és egyre többfelé valószínű csapadék. A hőmérsékletekben egyelőre nem várható lényeges változás, folytatódik az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű idő.

Szombattól egy ciklon előoldali áramlásában az eddigieknél szárazabb, melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Több lesz a napsütés és erősödik a nappali felmelegedés, a legmelegebb délutáni órákban már 30 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. Záporok, zivatarok kialakulásának az esélye kicsi, így az augusztus 20-i ünnepségek, illetve tűzijátékok kellemes nyári időben kerülhetnek megrendezésre.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb elszórtan alakulhat ki zápor, vagy zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 25-27 fok között alakul. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Eleinte többfelé, majd a délutáni óráktól már csak elszórtan várhatók esők, záporok, zivatarok. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 26-28 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: többnyire napos, száraz idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de futó zápor csak elvétve alakulhat ki. A déli, délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul, néhol ködfoltok is képződhetnek. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap eleinte folytatódik a meleg idő, majd napközben egy újabb hidegfront éri el megyénket, hatására egyre többfelé várható zápor, zivatar. A napi maximum hőmérsékletek még a front érkezése előtt állnak be, délután ugyanis már megkezdődik a hűvösebb levegő beáramlása. A jövőhét elején folytatódik a mérsékelten meleg nyári idő, majd a hét második felében újabb felmelegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: augusztus 20., felmelegedés, időjárás