Átmenetileg szárazabb levegő tölti ki a Kárpát-medencét, ezért ma még folytatódik a túlnyomóan napos, az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, nyárias idő. A hűvös hajnal után gyorsan melegszik a levegő, a délutáni órákban 25-27 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók.

Csütörtökön egy közelgő gyenge hidegfront előterében már kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, emiatt erősebb lesz a gomolyfelhő képződés, de zápor, zivatar legfeljebb az esti óráktól fordulhat majd elő.

Péntekre megérkezik fölénk a gyenge front, gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé várható zápor, zivatar, néhol pedig tartósabb eső is előfordulhat majd. A délutáni órákban várhatóan csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, de elszórt záporok még továbbra is előfordulhatnak majd. Az északnyugatira forduló széllel 1-2 fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol növekszik meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 25-27 fok között alakul. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: eleinte még várható több-kevesebb napsütés, majd a délutáni óráktól erősebben megnövekszik a felhőzet és késő estétől néhol zápor, zivatar is előfordulhat majd. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: eleinte erősen felhős, vagy borult idő várható, majd a délutáni órákban várhatóan csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.

Távolabbi kilátások: a hétvégétől a jövőhét közepéig nedves, labilis levegő alakítja időjárásunkat, többfelé várható zápor, zivatar. A hét második felében jelentősebb felmelegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nyár, tavasz, zivatar, zápor, időjárás