Egy ciklon áramlási rendszerében nedves, páradús légtömegek érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért folytatódik a változékony, az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű idő. A meleg, labilis levegő kitűnő feltételeket biztosít a helyi záporok, zivatarok kialakulásának. A több-kevesebb napsütés mellett erős lesz a gomolyfelhő képződés és eleinte szórványosan, majd a hétvégén már egyre többfelé várható zápor, zivatar. Egy-egy erősebb zivatargócban felhőszakadás és jégeső is előfordulhat majd.

Mivel a magasban lassú lesz az áramlás, így az esetleges zivatarcellák, felhőszakadás gócok is lassan helyeződnek majd át, ezért aztán lesznek helyek, ahol 1-2 óra leforgása alatt, akár 40-50 mm csapadék is lehullhat majd. A növekvő páratartalom miatt egyre fülledtebb lesz az idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltogatják egymást. A déli óráktól egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. A délnyugati szél erős, zivatarok környezetében viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: a gyakran erősen megnövekvő gomolyfelhőzet mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordulhat majd. A délnyugati, majd a későbbiekben északnyugati szél erős, zivatarok alkalmával viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul, néhol ködfoltok is képződhetnek. A délutáni órákra 23-25 fokig melegszik a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen gomolyfelhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is lehet. Sokfelé várható zápor, zivatar. Felhőszakadásra, jégesőre is számítani kell. Az északnyugati szél élénk, zivatarok környezetében viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövőhét keddtől csökken a csapadékhajlam, már csak elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: medárd, szalinay, időjárás