Délnyugati áramlással továbbra is meleg, de már növekvő nedvességtartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért a következő időszakban változékonyabbra fordul az idő. A meleg, labilis levegő kedvező feltételeket biztosít a záporok, zivatarok kialakulásának.

A több-kevesebb napsütés mellett gyakran lesz erősen felhős az ég és elsősorban a délutáni órákban számíthatunk újabb záporok, zivatarok kialakulására, helyenként pedig akár tartósabb eső is előfordulhat majd.
A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás, éjszakánként általában 15 fokig hűl a levegő, míg napközben többnyire 23-25 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk. A magasabb páratartalom miatt, fülledt idő várható.

Megjegyzés: a helyi keletkezésű záporok, zivatarok miatt az előrejelzés kissé bizonytalan!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: változóan felhős, napos idő várható. Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből szórványosan várhatók záporok, zivatarok. A délnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé valószínű zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak egymással. A délutáni órákban többfelé várható zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepéig folytatódik a mostanihoz hasonló, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, zápor, tavasz, nyár, időjárás