Ma egy hidegfront alakítja időjárásunkat, átmenetileg több lesz a felhő felettünk és szórványosan várhatók esők, záporok. Folytatódik a hűvös idő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 10 fok körül alakulnak majd.

A távozó front mögött vasárnaptól nyugatira, délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre enyhébb, kezdetben száraz levegő érkezik fölénk. A szombatinál több lesz a napsütés és erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már elérhetik a 15 fokot.

Hétfőtől továbbra is enyhe, de már váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, több lesz a felhő felettünk, ennek ellenére azonban viszonylag kellemes időre számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

szombat (1).jpg

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, helyenként azonban rövid napos időszakokra is számíthatunk. Szórványosan várhatók kisebb esők, záporok. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

vasárnap.jpg

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 13-16 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékek a tartósan napos tájakon lesznek.

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire felhős idő várható, helyenként azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan kialakulhatnak kisebb záporok. A nyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben már igazi tavaszi idő várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek a jövőhét második felében elérhetik a 20-23 fokot. A hét közepéig még szórványosan várhatók záporok, majd ezt követően csökken a csapadékhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hűvös, tavasz, csapadék, időjárás