Egy ciklon áramlási rendszerében ma még váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, ezért folytatódik a változékony idő. A többnyire erősen felhős égből elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor, jelentős csapadék azonban nem várható.

Hétfőn már északkeletire fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre hidegebb, eleinte száraz levegő érkezik fölénk. Átmenetileg több lesz a napsütés, ennek ellenére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek többnyire 10 alatt alakulnak majd, hajnalban pedig már előfordulhat gyenge fagy is.

Kedden egy úgynevezett magassági hideg lépcsepp, hideg örvény húzódik fölénk, hatására erősen megnövekszik a felhőzet és napközben egyre többfelé várható eső, majd a későbbiekben már havas eső, havazás is előfordulhat. Szeles, kifejezetten hideg időre számíthatunk, a legmagasabb nappali hőmérsékletek 5 fok alatt alakulnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északkeleti szél élénk, időnként erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északkeleti szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Szórványosan várható eső, havas eső, kisebb havazás. Az északi, északkeleti szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 3-6 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét közepén többfelé számíthatunk hajnali fagyokra, majd ezt követően jelentős enyhülés kezdődhet, gyengül az éjszaki lehűlés és erősödik a nappali felmelegedés. A jelenlegi számítások szerint, március 20. környékén újabb lehűlés várható.

 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: havazás, felhő, változékony, fagy, tavasz, eső, időjárás