Északnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, hűvös léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő napokban meglehetősen változékony, az eddigieknél néhány fokkal hidegebb időre számíthatunk. A hét elejéhez képest mérséklődik a nappali felmelegedés, de a 7-9 fok közötti hőmérsékletek még mindig magasabbak az ilyenkor szokásosnál.

Szerdán a hidegfront mögött már szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, a felhőátvonulásokból legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél, amely a délutáni, esti óráktól mérséklődhet majd jelentősen.

Csütörtök hajnalra nyugalomba jut felettünk a hidegfront, mérséklődik a légmozgás, éppen ezért erősebben lehűl a levegő, a derült tájakon gyenge fagyokra is számíthatunk. Napközben már egy újabb csapadékzóna éri el megyénket, erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható kisebb eső, zápor. Pénteken is folytatódik a változékony idő, szórványosan kell számítani újabb csapadékra.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: eleinte még előfordulhatnak borult tájak, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél kezdetben erős, időnként viharos lesz, majd az esti órákra jelentősen mérséklődik. A délutáni órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: fokozatosan megvastagszik a felhőzet és napközben már kisebb esők, záporok is előfordulhatnak majd. A délire forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan borult, csapadékos tájakon 5-6 fok várható.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik az enyhe, igen változékony idő. Szinte 24-36 óránként érkeznek majd fölénk a kisebb-nagyobb csapadékmezők, ezekből összességében többfelé várható eső, zápor. Vasárnaptól ismét délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel igen enyhe levegő érkezik fölénk, a legmagasabb hőmérsékletek meghaladhatják a 15 fokot. Hétfőn még folytatódik az igen enyhe, de már csapadékos idő, majd keddre újabb hidegfront érkezik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: eső, ciklon, enyhül, enyhülés, csapadék, tél, tavasz, időjárás