Időjárásunkat továbbra is egy ciklon alakítja, melynek áramlási rendszerében enyhe, többnyire nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk.

Csütörtök estig még folytatódik a rendkívül változékony, gyakran csapadékos idő. Egymás után érkeznek fölénk a csapadékzónák, amelyekből összességében jelentős mennyiségű eső, zápor várható. A távozó és érkező esőzónák között átmenetileg elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, napsütésre azonban egyelőre nem számíthatunk.

Folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, napközben általában 8-10 fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók, de a tartósan esős időszakokban ennél kissé hűvösebb is lehet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: többnyire borult idő várható, legfeljebb néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Eleinte csak elszórtan, majd napközben ismét egyre többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. Késő estére 4-6 fokig hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban már felszakadozhat a felhőzet, néhol kevés napsütés is lehet. Többfelé valószínű eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 7-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős, vagy borult az ég, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől már csökken a csapadékhajlam, de elszórt záporok még továbbra is előfordulhatnak majd. A hétvégétől tovább erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ciklon, február, eső, időjárás