2021.10.27 - Szerda
Szabina

Erős felmelegedés kezdődik Szerző: Szalinay Tibor | 2016. Február 01. - Hétfő 08:39 | Címkék: Tavasz, Fagy, Időjárás, olvad, enyhülés, tél

Erősödő délnyugati áramlással még az eddigieknél is enyhébb levegő érkezik fölénk. A következő napokban helyenként 15 fok feletti hőmérsékleteket is mérhetünk majd.

A távozó csapadékzóna mögött felerősödik a délnyugati áramlás, amellyel szárazabb, egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk. A "meleghullám" kedden éri el tetőpontját, ekkor a tartósan napos helyeken akár 16-17 fokos maximum hőmérsékleteket is mérhetünk majd. Többnyire változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem várható.

Szerdán még folytatódik az igen enyhe idő, de napközben már egy hidegfronthoz kapcsolódó csapadékzóna éri el térségünket, erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé valószínű eső, zápor. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: eleinte még előfordulhat kisebb csapadék, majd felszakadozik a felhőzet, délután több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 12-15 fok között alakul, a hűvösebb idő a Balaton térségében lehet majd. A késő esti órákra 5-7 fok közé hűl a levegő.

Kedd: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem várható. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő, de a Balaton térségében ennél hűvösebb lesz.

Szerda: napközben erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Az eleinte délnyugati, majd később északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. A délutáni órákra 10-13 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a csütörtöki kisebb lehűlés után, ismét délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. A hétvégére visszatérhetnek a 15 fok körüli hőmérsékletek.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás