Eleinte még folytatódik a hideg, téli idő, majd a hét legvégén jelentős időjárás változás kezdődik. Megszűnik a hideg levegő utánpótlása, ezzel egy időben pedig nyugatira, délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel a későbbiekben egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk.

Pénteken még túlnyomóan napos, száraz idő várható, majd szombat napközben egy melegfront felhőzete sodródik fölénk, mindenütt megnövekszik a felhőzet. A délutáni óráktól egyre nagyobb területeken kezdődik kisebb havazás, hózápor. A vasárnap reggeli órákig, szeszélyes területi eloszlásban általában 1-4 cm friss hó hullhat, a nagyobb mennyiség inkább a megye északnyugati tájain valószínű. Az enyhülés egyelőre csak a magasban érezteti hatását, napközben többnyire 0,-2 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók.

Vasárnap már az alsóbb szintekre is megérkezik az enyhébb levegő, a hőmérő higanyszála egyre inkább pozitív tartományba emelkedik  majd, így a lehullott kevés hó olvadni fog.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az északi szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. A késő esti órákra -4,-6 fok közé hűl a levegő.

Szombat: napközben erősen megnövekszik a levegő és a délutáni órákban többfelé valószínű kisebb havazás, hószállingózás. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -7,-10 fok között alakul. A délutáni órákra 0,-2 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: eleinte még előfordulhat kisebb havazás, esetleg havas eső, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -2,-4 fok között alakul. A délutáni órákra +1,+3 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét elején további enyhülés várható, a későbbiekben már 5 fok feletti nappali hőmérsékletek várhatók.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: olvadás, , havazás, fagy, lehűlés, tél, időjárás