A Kárpát-medence felett nyugati, délnyugati áramlás alakult ki, amellyel több hullámban enyhe, a későbbiekben egyre nedvesebb levegő érkezik.
A következő napokban tovább erősödik a nappali felmelegedés, de ezzel együtt ismét csapadékosra fordul időjárásunk.

Pénteken a hajnali ködfoltok feloszlása után még több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, legfeljebb néhol alakulhat majd jelentéktelen szitálás.

Szombaton egy újabb mediterrán ciklon éri el hazánkat, beborul az ég és az esti óráktól egyre többfelé kezdődik esőzés. Vasárnap estig összességében jelentős mennyiségű eső is hullhat. A hétvégén tovább enyhül az idő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már elérhetik az 5-6 fokot.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés lehet, helyenként azonban tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. Késő estére 0 fokig hűl a levegő.

Szombat: többnyire borult idő várható, többfelé esővel, záporral. A délnyugati, nyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -1,-3 fok között alakul. A délutáni órákra 3-5 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap: többnyire borult idő várható, csak néhol vékonyodhat el a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az enyhe idő, majd ezt követően kisebb lehűlés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ciklon, , havazás, tél, eső, időjárás