Az átmeneti gyenge front után ismét anticiklonálális hatások érvényesülnek időjárásunkban. A következő napokban folytatódik a csendes, párás, az átmeneti ködfoltoktól eltekintve száraz idő. Az előző napokhoz képest valamivel kevesebb lesz a felhő felettünk, időnként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Erősödik az éjszakai lehűlés, egyre többfelé várható gyenge fagy, napközben azonban folytatódik az átlagosnál enyhébb idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, helyenként azonban tartósabb ködfoltok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A nyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 5-7 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 5-8 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik az eseménytelen, időnként ködös idő. A jövőhét második felétől kisebb lehűlés várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: december, napsütés, köd, somogy, kaposvár, időjárás