A Kárpát-medence környékén egy anticiklon erősödik meg, ezért átmenetileg lelassul felettünk a légmozgás, csendesebbre, ködösebbre fordul az idő. A következő napokban erősen felhős, tartósan ködös, illetve rövidebb napos időszakok váltogatják egymást, a nappali hőmérsékletek pedig ennek megfelelően alakulnak majd. A gyengén felhős, átmenetileg naposabb tájakon továbbra is 10 fok körüli csúcshőmérsékleteket mérhetünk majd, ezzel szemben tartósan ködös, ködfelhős körzetekben nem lesz melegebb 5-7 foknál.

A napos, valamint a felhős, ködös területek térben és időben is váltakozhatnak majd egymással.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél gyenge marad. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul, csak kisebb körzetekben lehet ennél hűvösebb. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

Péntek: többnyire felhős, párás, néhol tartósan ködös időre számíthatunk, helyenként azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. A szél gyenge lesz. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra általában 6-8 fokig melegszik a levegő, de a tartósan ködös tájakon 5 fok várható.

Szombat: többnyire felhős, párás időre számíthatunk, néhol azonban előfordulhatnak átmeneti, rövid napos időszakok. A délnyugati szél gyenge marad. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul, többfelé képződhetnek ködfoltok. A délutáni órákra általában 6-8 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan ködös tájakon 5 fok valószínű.

Távolabbi kilátások: vasárnaptól megmozdul a levegő felettünk, ismét számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Folytatódik az enyhe idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ősz, napsütés, , felhő, enyhülés, havazás, köd, lehűlés, tél, időjárás