Időjárásunkat továbbra is egy anticiklon alakítja, ennek hatására folytatódik a csendes, csapadékmentes idő. Az anticiklon fölé folyamatosan enyhébb léghullámok érkeznek, melyek egyre inkább az alsóbb légrétegekben is éreztetik majd hatásukat. Napról-napra kissé emelkedik a hőmérséklet, vasárnap már többnyire 15 fok feletti csúcshőmérsékleteket mérhetünk majd és az éjszakák is jelentősen enyhülnek.

Többnyire változóan felhős, napos időre számíthatunk, kisebb körzetekben azonban erősebben felhős, ködös időszakok is előfordulhatnak majd, ezeken helyeken mérsékeltebb lesz a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: változóan felhős, napos idő várható, néhol azonban tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul, de a tartósan felhős, ködös tájakon ennél hűvösebb lesz. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

Szombat: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósabban felhős, ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra általában 12-14 fokig melegszik a levegő, de a tartósan felhős tájakon ennél hűvösebb lesz.

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban átmenetileg erősebben felhős, illetve ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 16-18 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben sem várható jelentős időjárás változás. Időnként gyenge frontok súrolhatják majd a Kárpát-medencét, de ezekből jelentős csapadék sehol sem várható. A hőmérsékletek végig az átlag felett alakulnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nap, olvasóink kérdezték, ősz, köd, időjárás