Időjárásunkat a továbbiakban is egy anticiklon alakítja, ezért folytatódik az eseménytelen, csapadékmentes idő. A Kárpát-medencében megülepedett hideg levegő fölé, néhány fokkal enyhébb léghullámok érkeznek a magasban, ennek hatásárara azonban erősödik a ködhajlam.

Az idő előrehaladtával egyre többfelé és egyre hosszabb időszakokra marad meg a köd, ami helyenként akár egész nap is jellemző lehet majd.

Lesznek helyek, ahol a megemelkedett ködből rétegfelhőzet képződik, máshol pedig akár hosszabb napos időszakok is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérsékletek is ennek megfelelően alakulnak majd.

A naposabb tájakon általában 10-12 fokig melegszik a levegő, ezzel szemben az egész nap ködös, ködfelhős körzetekben nem lesz sokkal melegebb 5 foknál. A napos, valamit a ködös, ködfelhős területek térben és időben is váltakozhatnak majd egymással.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: többnyire változóan felhős, napos idő várható, néhol azonban tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délkeleti szél gyenge lesz. A délutáni órák hőmérséklete többnyire 10-12 fok között alakul, ennél hűvösebb csak a tartósan ködös tájakon lehet. Késő estére 2-4 fokig hűl a levegő.

Szerda: napos és tartósan ködös tájak váltakoznak egymással, csapadék nem várható. A délkeleti szél gyenge marad. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra a napos tájakon 10-12 fokig melegszik a levegő, ezzel szemben a tartósan ködös helyeken 5-6 fok várható.

Csütörtök: napos és tartósan ködös tájak váltakoznak egymással, csapadék nem lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul, többfelé képződhet sűrű köd. A délutáni órákra a napos helyeken 10-12 fokig melegszik a levegő, a tartósan ködös tájakon 5-6 fok valószínű.

Távolabbi kilátások: még legalább egy hétig folytatódik a mostanihoz hasonló jellegű idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: dér, időjárás, ősz, csapadék, köd