Időjárásunkat egyre inkább anticiklonális hatások alakítják, ezért a hajnali ködfoltoktól eltekintve többnyire napos, száraz idő várható, a nappali gomolyfelhőkből legfeljebb néhol alakulhat ki egy-egy jelentéktelen zápor.

Az anticiklon fölé északi áramlással hűvös léghullámok érkeznek, így a hőmérsékletek a következő napokban kissé elmaradnak majd az ilyenkor szokásostól. Erősödik az éjszakai lehűlés, a derült, szélvédett helyeken 5-6 fok közelébe hűlhet a levegő, napközben pedig 20 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből legfeljebb néhol alakulhat ki zápor. A északi, északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödök. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödök. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 18-20 fokig melegszik a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, néhol előfordulhat futó zápor. Az északi szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul, néhol ködfoltok is képződhetnek. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: eleinte folytatódik a csendes, csapadékmentes idő, majd péntektől egy front hatására szórványosan várhatók esők, záporok. Vasárnaptól kisebb felmelegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, ősz, időjárás