Az idei nyár már sokadik a hőhulláma, a következő egy-két napban éri el tetőpontját. Szerdán és csütörtökön a legmagasabb nappali hőmérsékletek megközelíthetik a 37-38 fokot. Eleinte túlnyomóan napos, száraz idő várható, majd csütörtök délutántól már nedvesebb, labilis léghullámok érkeznek fölénk, amely kedvező feltételeket biztosít a záporok, zivatarok kialakulásának. A napsütés mellett már erősebb gomolyfelhő képződés is várható és csütörtöktől hétfőig, szinte bármelyik nap kialakulhatnak majd zivatarok, melyek egyike-másika akár heves is lehet.

A több felhő miatt néhány fokkal enyhülhet a hőség, de a növekvő páratartalom miatt ebből nem sokat fogunk érezni.

Vasárnap kezdetben még marad a nagy meleg, majd napközben heves záporokkal, zivatarokkal egy hidegfront éri el térségünket, amely mögött jelentős felfrissülés kezdődik. A délutáni órák hőmérséklete már csak 30 fok körül alakulhat, majd hétfőn további néhány fokos lehűlés valószínű.

A jelenlegi számítások szerint, a hónap végéig átlagos hőmérsékletű, nyári idő várható, majd augusztus elején újabb felmelegedés kezdődhet.

null

1. Ábra: a vasárnap hajnali órákban már megkezdődhet a hűvösebb levegő beáramlása hazánk nyugati területei fölé. A keleti tájakon azonban még az esti órákig tartja magát a hőség.

null

2. Ábra: hétfő hajnalra már az egész országból kiszorulhat a nagy meleg.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, Somogy megye, időjárás