Északnyugati áramlással mérsékelten meleg léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ennek hatására kellemes, az átlagosnak nagyjából megfelelő hőmérsékletű idő köszönt be. A fölénk érkező levegő többnyire száraz lesz, ezért a következő napokban sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb az időszak elején fordulhatnak elő futó záporok.

Az éjszakai lehűlés fokozatosan erősödik, néhol akár 15 fok alá is hűlhet a levegő, míg napközben többnyire 27-28 fok körüli maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd. Szombaton már délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel kisebb felmelegedés kezdődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: eleinte még előfordulhatnak felhős időszakok, majd napközben már egyre nagyobb területeken süt ki a nap. Futó zápor legfeljebb néhol alakulhat ki. Az északnyugati szél erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 27-29 fok között alakul. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő.

Péntek: többnyire napos, száraz idő várható. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 26-28 fok közé melegszik a levegő.

Szombat: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben kissé változékony, nyári időre számíthatunk. Időnként kisebb frontok érhetnek el minket, de ezek jelentős csapadékot és lehűlést nem okoznak majd. Szélsőségektől mentes, igazi nyári idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hideg, jég, nyár, front, zápor, hőség, kánikula, zivatar, időjárás