A következő napokban folytatódik a változékony, az évszakos átlagnak nagyjából megfelelő hőmérsékletű idő. Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk majd.

Szombat napközben egy gyenge hidegfront közelíti meg hazánkat, hatására erősebben megnövekszik a felhőzet és az esti órákban már záporok, zivatarok is előfordulhatnak majd. Vasárnap napközben áthalad felettünk a front, de a délelőtti órákban még előfordulhat további szórványos csapadék, majd a délutáni órákban már felszakadozhat a felhőzet.

Az éjszakák egyre enyhébbek lesznek, napközben pedig többnyire 24-27 fok között alakulnak majd a legmagasabb hőmérsékletek, ami éppen megfelel az ilyenkor szokásos értékeknek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. A késő esti órákra 18-20 fok közé hűl a levegő.

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elsősorban a késő délutáni, esti óráktól lehet számítani elszórt záporok, zivatarok kialakulására. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak záporok, esetleg zivatarok, majd napközben felszakadozik a felhőzet, a délutáni órákban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepéig folytatódik a mérsékelten meleg, nyári idő, majd a hét második felében jelentősebb felmelegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, változékony, zápor, felmelegedés, időjárás