Délnyugati áramlással száraz, egyre melegebb levegő érkezik fölénk, ezért a következő napokban tovább folytatódik a felmelegedés, a jövőhét elején már igazi nyári idő várható. A melegedési folyamatot vasárnapra egy gyenge hidegfront szakítja majd meg, amely jelentős változást, hőmérséklet visszaesést nem okoz. Eleinte szinte zavartalan napsütés várható, majd a gyenge front nyomában kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, ezért szombat este, illetve vasárnap napközben elszórtan kialakulhat majd egy-egy zápor, zivatar. 

Hétfőn ismét délire fordul felettünk az áramlás, amellyel újabb adag meleg levegő érkezik fölénk, további felmelegedés várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: eleinte túlnyomóan napos, száraz idő várható, majd a délutáni, esti óráktól már megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 25-27 fok között alakul. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős időszakok mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan valószínű zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fokig melegszik a levegő.

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből néhol előfordulhat majd egy-egy zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 26-28 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepén egy újabb, gyenge hidegfront érkezhet, többfelé lehet zápor, zivatar, de a hőmérsékletekben nem valószínű lényeges változás, marad a nyárias idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, szalinay, nyár