Egy sekély ciklon alakítja a következő napok időjárását. A ciklon hátoldalán mától kezdve hűvösebb, egyre nedvesebb levegő érkezik fölénk, ennek hatására egyre nagyobb területeken kezdődik kiadós csapadékhullás. 

A légkör fokozatosan stabilizálódik felettünk, így heves zivatarokra már nem kell számítanunk, helyette azonban tartósabb, áztató esőzés kezdődhet, amely kisebb-nagyobb szünetekkel akár szombat délig is eltarthat majd. 

A szombat esti órákig összességében jelentős, helyenként nagy mennyiségű csapadék is hullhat. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Csütörtök: a gyakran erősen felhős ég mellett, rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Többfelé várható eső, zápor, eleinte esetleg zivatar. Többfelé hullhat jelentős mennyiségű csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A késő esti órákra 13-15 fokig hűl a levegő.

Péntek: többnyire erősen felhős, borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor. Többfelé hullhat jelentős mennyiségű csapadék. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fokig melegszik a levegő.

Szombat: eleinte sokfelé várható tartós eső, majd a délutáni órákban felszakadozhat a felhőzet, de többfelé fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 18-21 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: vasárnaptól megszűnik a tartós csapadék, de záporok, zivatarok ezek után is előfordulhatnak majd. A jövőhét elején erősödik a nappali felmelegedés.



Ábra: a GFS modell csapadék előrejelzése a következő 5 napra. A szerdától hétfőig tartó időszakban, összességében 30-75 mm eső is hullhat megyénkben. A csapadék területi eloszlása bizonytalan.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Kaposávr, eső, időjárás, Somogy