Az átmeneti hűvösebb periódus után, keddtől újabb változás kezdődik időjárásunkban. A hűvös hajnalt követően, napközben délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Jelentős felmelegedés kezdődik, szerdán már nagy területen emelkedik a hőmérséklet 25 fok fölé.

Az időszak nagy részében túlnyomóan napos, száraz idő várható, legfeljebb szerda délutántól alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. Késő estére 8-10 fokig hűl a levegő.

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 25-28 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: csütörtöktől már egyre nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Péntektől jelentős lehűlésre és további csapadékra, helyenként kiadós esőre számíthatunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, szalinay, tavasz, időjárás