Északi áramlással továbbra is hideg léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért a következő 1-2 napban még folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő. Többnyire napos, száraz idő várható, az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből csak néhol alakulhat ki futó zápor.

Az éjszakák továbbra is hidegek lesznek, a szélvédett helyeken gyenge fagy várható, napközben azonban már kevéssel 15 fok fölé melegedhet a levegő.

Szerdától megszűnik a hideg levegő utánpótlása, lassan délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel melegebb levegő érkezik fölénk. A délutáni órák hőmérséklete a megye déli területein már megközelítheti a 20 fokot.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csak néhol növekedhet meg erősebben a gomolyfelhőzet. Az északi, északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A késő esti órákra 6-8 fokig hűl a levegő.

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban erősen gomolyfelhős időszakok is előfordulhatnak majd. Csapadék nem valószínű. Az északi szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, többfelé lehet gyenge fagy. A délutáni órákra 15-18 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az északi szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, helyenként gyenge fagy is előfordulhat majd. A délutáni órákra 16-18 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét második felében felmelegedés kezdődik, a délutáni órák hőmérséklete kevéssel 20 fok fölé emelkedhet. Eleinte napos, száraz idő várható, majd a hétvégére nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, megnő a záporok, zivatarok valószínűsége.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napsüt, hűvös, hideg, szél, front, időjárás