Egy ciklon előoldali áramlásában, dél, délnyugat felől afrikai eredetű, meleg léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. Ez a levegőfajta nem túl nagy nedvességtartalmú, ezért a következő napokban csak néhol fordulhat elő jelentéktelen csapadék. A változóan, időnként erősen felhős ég mellett, szinte mindennap lehet számítani több-kevesebb napsütésre, hétfőn azonban lehetnek már tartósabban felhős időszakok is.

Az éjszakák fagymentesek lesznek, a déli órákra pedig többnyire 10-12 fokig melegszik a levegő, de szombaton helyenként 13-14 fok közötti maximum hőmérsékleteket is mérhetünk majd, melyek jó tíz fokkal magasabbak az ilyenkor szokásosnál.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: a változóan felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is várható, csak néhol alakulhat ki jelentéktelen zápor. A délnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 11-14 fok között alakul, a magasabb értékek a tartósan napos tájakon lesznek. Késő estére 6-8 fokig hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is előfordulhat. Néhol kialakulhat jelentéktelen zápor. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fokig melegszik a levegő.

null

Hétfő: többnyire felhős idő várható, de előfordulhatnak rövid napos időszakok is. Néhol kisebb eső, jelentéktelen zápor is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő. Keddtől változékonyabbra fordul időjárásunk, többfelé várható kisebb eső, zápor, majd szerdára néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, ezzel egy időben megszűnik a csapadék. A hét második felében újabb melegedés valószínű.

A fehér karácsony esélye, a jelenlegi modellszámítások alapján: 20 %

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: december, napsütés, szalinay, tavasz, időjárás